Szerző: László Ágnes
Bevallom, hogy rögtön megakadtam az Előhang első mondatán: „Ez a gyönyörű, nyári délelőtt nem múlhat el úgy, hogy ki ne szaladjak a vízre balinra dobálni.” Fogalmam sem volt arról, kik azok a balinok és mit kell rájuk dobálni? Talán megbocsátható, hiszen sohasem pecáztam a Balatonon. Habár sejtettem, hogy valami halfajtáról lehet szó, hiszen ezt sugallta már a második mondat: „Túl vagyok a reggeli teendőkön, és az ebéd még messze van, talán a menü is változhat…” Azonnal rákerestem (a balinra…) és utána már könnyedén adtam át magamat ifjabb Zilai János könyvének.
Könnyedén bizony, köszönhetően a szerző közérthető és anekdotázó stílusának. Ismereteim hiánya élvezetes tanuláshoz vezetett. Sosem gondoltam volna, hogy a keszeg a Balaton szegénylegénye, a ponty afféle pater familias vagy mater familiae, a süllő a Balaton ikonikus hala, a balin igazi sporthal, a csuka nem nyílt vízi ragadozó, jobban szeret lesből rárontani az áldozatára, a szürke harcsa a mély vizekben rejtőzködik, az íze és értéke a süllőével vetekszik, a compó egy rejtőzködő alak, a garda pedig valamikor a Balaton egyik leggyakoribb hala volt.
„Ez a könyv a Balatonról szól – mondja a szerző –, arról, amit adni tud: élményt és nyugalmat, a természeti szépség és a kultúra harmóniáját. Kevés hely van, ahol ilyen intenzíven helyezkedünk vissza a természetbe. A Balaton a megszelídített természet vidéke: ez adja báját, otthonosságát. A Balatonnál megváltoznak az emberek, mintha a hely szelleme mindenkiből a legjobb énjét hozná elő, akár egy friss szerelem.”
(Zárójelben teszem hozzá: a legjobb ének közül kivenném azokat a kivételezetteket, akik szégyenérzet nélkül zárják el saját birtokaikkal a hétköznapi emberek elől a Balaton-partot, és kizárólag maguknak tartják fenn azt az élményt, amiről ebben a könyvben szó van.)
Na, de térjünk vissza a könyvhöz, amelynek főszereplői a halakból készülő ételek, kísérőik a balatoni borok és a szerző személyes élettörténetei.
Ifj. Zilai János már gyerekkorában rajongott a halért, de apai nagyszülein kívül a családban senki nem nagyon főzött halat, leszámítva a karácsonykor kötelező halászlét, amelynek boldogtalan főszereplője napokig senyvedett a kádban, mígnem fejbe vágták és lábosba került. IZJ bevallja azt is, hogy nem lett belőle sem nagy horgász, sem profi szakács, ugyanakkor mindkettőnek tartja magát. Halfogó tudományát és konyhai tevékenységét elismeréssel fogadják családtagjai és vendégei – az olykor ironikus, kissé gúnyos megjegyzések ellenére is. Minden fajtájú balatoni halat el lehet készíteni a neki megfelelő módon – szögezi le a könyvben – és az eredmény sohasem lesz csalódás, sőt még új felfedezések születhetnek. Szereti a bort is, a finom ízét meg azt az emelkedett, kissé felfokozott, zsibongó érzést is, amit a bor ivása okoz.
Zilai szerint a Balaton halaihoz a Balaton borai illenek a legjobban – és ebbe beleérti a teljes balatoni borrégiót, Somlóval és Zalával együtt. Ezek a borok egész világot alkotnak. A könnyed, illatos fehérektől vagy éppen a pezsgőktől, az üde rozékon, a gazdag zamatú, nehezebb fehérborokon át a gyümölcsös vagy testes vörösekig bezárólag. (Az ajánlott borok jegyzéke a könnyebb áttekinthetőség kedvéért a könyv függelékében találhatók, együtt a javasolt étellel.)