A jazzlegenda első könyve!
Ha eszembe jut Berki Tomi
Csak mostanában kezdem megérteni, miért van az, hogy leginkább időben visszafelé haladva nyernek értelmet az évtizedek során róla kialakult mozaikképem egyes elemei.
Előbb azok a mély beszélgetések gördítik visszafelé emlékeim kerekét, amelyek alkalmával megismertem, „milyen egy tipikus Berki-sors”, ráadásul az egyik ilyen eszmecserénk egy különös vonatút során (de nem a Mende-Sülysáp vonalon!) történt. Akkor már jó ideje kollégák voltunk a zeneakadémiai jazz tanszéken, s olykor színpadon is, így aztán állandó közönsége lettem kifogyhatatlan és mindig frissen tartott viccrepertoárjának, megannyi sztorijának és életvidám lényének, amelynek hitelét intellektusa és személyének varázsa adta. Végül legelső, vele kapcsolatos koncertélményeim (a hosszas sorban állást követő, frenetikus hangulatú Interbrass bulik a Marczibányi téren, vagy épp egy Erkel Színház-beli hangverseny) jutnak eszembe, s ma már talán értem, mi ragadott meg az akkor általam még személyesen nem ismert muzsikus elbűvölő előadásában.
